| Még 1990-es évek elején történt Miskolcon miután leszereltem a rendes kötelező másfél éves sorkatonai szolgálatból, hogy a volt katonacimborám minket fogadott meg az esküvőjére zenélni. Eljött a nagy nap, mindent leleveleztünk előre. Helyszín, időpont, stb. Megérkeztünk az "x" étterembe, ahol a felszolgálók már javában terítettek, nagy volt a sürgés-forgás. Jeleztük, mi lennénk a zenekar az esküvőre. Kedvesen fogadtak és bevezettek a terembe, mondván, ide kell pakolni, itt a 220v-os csatlakozás és egyebek. Onnantól mi már tettük a dolgunkat. Behordtuk a zenekari felszerelést, bevezetékeltünk stb. Amikor készen voltunk, átöltöztünk és vártuk a násznépet. Én személy szerint kíváncsi voltam a volt surranótársamra ahogy bevonul vőlegényi ruhában. Még meg is akartam szólítani egy csipkelődős poénnal, kihasználva azt, hogy nálam van a mikrofon. Megérkezett a násznép. A főpincér intett, mehet a zene -hiszen azzal kellett fogadnunk őket. "Lakodalom van a mi utcánkba'..." Jönnek befelé...és egyszercsak összeakadt a tekintetünk a vőlegénnyel.. Ö sem ismert engem és hát..én sem őt. Életemben nem láttam! Azonnal tudtam, hogy nagy a gáz, csak azt nem, hogy mi. Hol rontottuk el?! Rossz étterembe mentünk volna? Dehát Miskolcon csak egy ilyen nevű van... Amint lehetett, abbahagytuk a zenét és előbb a vőlegénnyel, aztán a pincérekkel értekeztünk, mi is történhetett. Közölték, "lehet, hogy ti a másik teremben lesztek, mert ott is van egy esküvő". Átmentem, az volt az! ...Csak ott meg az a zenekar volt beszerelve, akiknek a helyén mi játszottunk. Szerencsére mindenki lazán fogta fel a dolgot és egy gyors átszerelés után - ami közben én az idegtől legalább 2 kilót fogytam -, helyére kerültek a dolgok és a zene most már mindkét teremben a megfelelő zenészekkel folytatódott. Míg élek nem fogom elfelejteni! /Pepe/ |
